Az egyéni felkészítés legnagyobb előnye a gyermek mint identitás, egyén figyelembe vételének lehetősége a maga erősségeivel, gyengeségeivel, tehetségével együtt, komplexen, holisztikusan szemlélve.
Deákné B. Katalin több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógus „Egyéni iskola-előkészítő, képességfejlesztő program”-ja egy tematikusan felépített 3×8 órás program, melynek keretei között változatos tevékenységeken keresztül készülünk fel az iskolai élet kihívásaira.
A jelenlegi oktatási rendszer egyik hiányossága, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet nem megoldott. Sok gyermek iskolai sikertelenségének oka a megfelelő ismeretek és készségek hiánya. Nem véletlenül vetődik fel időről időre a 0. osztály igénye, hiszen a pedagógusok évről évre tapasztalják, hogy az első osztályt kezdő gyermekek felkészültsége között óriási a különbség, és a heterogén közösségekben a munka nagyon nehéz.
Az is világos a szakemberek számára, hogy hiába történik alapos iskola-előkészítés az óvodákban (sajnos sok helyen nem történik meg), az nem minden gyermek számára eredményez megfelelő tudást. Mindezen problémák áthidalására készült az a fejlesztő program, ami a szakemberek által könnyen és eredményesen használható.
Nagyban eltér azonban minden eddigi módszertől, mert a gyermek foglalkoztatásának leghatékonyabb módszerét, az egyéni fejlesztés lehetőségeit dolgozta ki.
Az egyéni foglalkozás, bár időigényes munka, de számtalan előnnyel jár.
A három szakaszban (alapozó, gyakorló, felkészítő) a foglalkozásokon minden olyan részképesség előtérbe kerül, ami az iskolai munkában nagyfokú segítséget jelenthet. A foglalkozásokon világosan kiderül, hogy a gyermeknek miben vannak nehézségei, és az óvodai időszakban még van idő a felzárkóztatásra. Később, az iskola megkezdése után sajnos a lehetőségek korlátozottak lesznek, és sok gyermek azért vergődik az iskolai évei alatt, mert már a kezdeteknél sem voltak meg nála az induláshoz szükséges képességek.
A nagycsoportos óvodásoknál kiemelten fontos a szociális készségek, a kommunikációs képességek és az önállóság fejlesztése. Ezen kívül fontos a figyelem és a memória javítása, a finommotorikai készségek, valamint az alapvető matematikai és nyelvi készségek erősítése, hogy a gyermekek magabiztosan kezdjék meg iskolai éveiket.
A pozitív megerősítés alapvető szerepet játszik a gyermekek fejlődésében. A dicséret és elismerés növeli a kicsik önbizalmát, segít nekik felismerni saját erősségeiket, és motiválja őket a további tanulásra. A pozitív visszajelzés nemcsak a helyes viselkedést erősíti, hanem a tanulási folyamatot is örömtelivé és sikerélményekkel teli élménnyé teszi, így a gyermekek bátrabban próbálkoznak új dolgokkal.
A tudásvágy erősítése a nagycsoportos óvodásoknál kulcsfontosságú a sikeres iskolai kezdéshez. Az iskola-előkészítő foglalkozások során a gyerekek érdeklődésének felkeltése és a kíváncsiság támogatása segít abban, hogy a tanulás ne tűnjön kötelező feladatnak, hanem izgalmas felfedezésnek. Ha a gyerekek kíváncsiak, szívesebben vesznek részt a tanulási folyamatokban, gyorsabban fejlődnek, és könnyebben sajátítják el az új ismereteket. A tudás iránti vágy életre szóló tanulási alapot biztosít számukra.